3. Fejezet

Sziasztok! Meghoztam a harmadik részt, remélem tetszeni fog! Kérlek kommenteljetek! xxViv


Szaporán lépkedtem, de Leon még így is utolért.
-Hé!-kiáltott utánam.-Várj már meg! Bell!-erre a kijelentésre megálltam. Bell? Ez a kifejezés még új. Eddig mindenki Isabellának hívott, azt is azért, mert gyűlöltek. Megvártam míg utolért, majd tovább mentem.-Hé! Mi volt ez?-állt meg velem szemben.
-Semmi, csak nem bírom a cicababákat-grimaszoltam.
-Szóval nem szimpi Elisa. Megértem, nekem sem a szívem csücske.
-Mi?
-Mi?-nézett vissza rám.
-Nem bírod a plázacicát? De az előbb...-a mondat végére elhalkultam. 
-Elisa minden fiúval ezt csinálja. Egyébként a barátja Erick Cook. Egy jó tanács. Ericket kerüld el messziről-indult el, én meg mentem utána.
-Miért?
-Miért? Mert nyomulós. Az összes lányra nyomul. Csak úgy mint a barátnője. Összeillenek-pár percig csöndben sétáltunk egymás mellett, amikor újra megszólalt.- Amúgy ne vedd tolakodásnak, de van barátod?-pillantott felém futólag.
-Nekem? Nincs. És neked?
-Barátom? Nincs-röhögött ki. Már épp szólásra nyitottam a szám, amikor folytatta.-Egyébként nincs-halványan elmosolyodott.-Hol is laksz?
-Ott-mutattam a túl oldalra. Időközben megérkeztünk. Milyen gyorsan telik az idő.
-Most viccelsz-nézett a házunk irányába.
-Nem. Miért? Baj, hogy itt lakom?-mosolyogtam egy kicsit rá.
-Nem. Csak meglepett, hogy a szembe szomszédunk vagy-vigyorodott el, miközben átmentünk az úton. Szembe szomszéd? Szóval ő volna az a srác, akit tegnap este láttam. Milyen kicsi a világ.
-Nincs kedved bejönni?
-Kedvem az lenne, csak holnap péntek van és az még iskola nap sajnos. Pedig milyen jó lehet iskolaidőben otthon ülni és...
-Nem annyira-szakítottam félbe.- Egész nap otthon ülni, egyedül és unatkozni, nem a legjobb-mosolyogtam rá.-Viszont most megyek. Jó tanulást holnapra!
-Élvezed, mi?
-Igen, egy picikét. Szia!
-Szia-és bementem a kapun. Felmentem a lépcsőn, egyenesen a szobámba. A cuccomat ledobtam az ágyra, átöltöztem és a telefonommal együtt kimentem az erkélyre, zenét hallgatni. Elfeküdtem a nyugágyon és csak bámultam ki a fejemből..
Egyszer csak összerezzentem és felültem,majd megnéztem az időt. Este fél 11. Nem csoda, hogy fázok, estére lehűl a levegő. Át néztem a szemben lévő házra, ahol még égett a villany.  Szóval nem csak én szoktam, későn feküdni. Bementem, elmentem zuhanyozni, majd lefeküdtem aludni.

2.fejezet

Itt a második fejezet, remélem tetszeni fog! xxViv

Mikor bementem, elmentem lezuhanyozni, majd megvetettem az ágyam, a kezembe vettem a laptopom és elterültem. Nem sok mindent tudtam csinálni, felmentem facebookra, megnéztem az értesítéseket, aztán kikapcsoltam a gépet. Bekapcsoltam a Tv-t  és ott kerestem valami filmet, de mivel semmi érdekeset nem találtam, kikapcsoltam és a sötétben elaludtam.

Reggel tíz körül keltem, mivel nekem ezen a héten még nincsen suli. Lementem a lépcsőn, és a hűtőn megint egy cetlit találtam, hogy a szüleim elmentek. Csak a szokásos. Gyorsan reggeliztem, majd felmentem és a neten filmek után nézelődtem. Mivel nem találtam semmit se, odamentem a szekrényemhez, kivettem egy fekete farmert, egy farmer inget és a fekete Converse cipőmet és elindultam. Hogy hova? Ez jó kérdés. Bezártam a kapukat és átmentem a túl oldalra. Útbaigazítást kértem egy kedves, idős hölgytől és már mentem is a park irányába. 5 perc után már ott is voltam. Leültem egy padra és bedugtam a fülhallgatómat. Pár órát biztos ülhetem ott. Éppen a(z) 5 Seconds Of Summer-Amnesia ment a fülemben amikor eleredt az eső. De úgy istenigazából. A telefonomat elraktam és elkezdtem szaladni. Amikor befordultam az egyik utcába és át akartam rohanni az úton, egyszer csak ezt hallottam:
-Vigyázz!-és két erős kar kapott utánam, majd vissza rántott a járdára. Elsőnek nem is fogtam fel aztán úgy körülbelül, rá 2 másodpercre egy kocsi száguldott el előttünk. Ha ez az idegen nem rántott volna vissza, akkor most valószínűleg ott feküdnék. De tudjuk meg, hogy ki ez az idegen. Megfordultam és ráemeltem a tekintetemet. Sötét haja és kék szemei megbabonáztak. A gyomrom hirtelen elkezdett liftezni, a szívverésem felgyorsult. Belenézett a szemeimbe és elmosolyodott, mire pirulva kaptam el a tekintetemet. A csöndet, hátborzongatóan mély hangja törte meg.- Jól vagy?
-Igen, köszi-rá se mertem nézni. 
-Új vagy a környéken? Még nem láttalak erre.
-T-tegnap költöztünk ide-dadogtam, mint valami idióta.
-Ismerős vagy valahonnan... Mindegy. Hogy hívnak?
-Isabella Wish vagyok-és végre rá mertem nézni. Tekintetét mélyen belém fúrta.- És téged?
-Leon Bowman, de mindenki csak Leonak szólít-mosolyodott el.- Haza felé mész?
-Igen. Te suliból jössz?
-Aha. Tényleg, még meg sem kérdeztem, melyik suliba jársz? 
-A George Michaelson High Schoolba azt hiszem. Hétfőn lesz az első napom.
-Én is oda járok. Akkor lehet évfolyamtársak leszünk-mondata végére elállt az eső. Fel sem tűnt, hogy még mindig esik. Még tovább is beszélgettünk volna, csak valaki megjelent.
-Szia Leonom-nyomott két puszit Leo arcára, a kis plázacica.-Be sem mutatod őt? Hah. Elisa Neumann vagyok és te?-vágott eszelős képet.
-Isabella Wish.
-Most, hogy így megismerkedtünk, drágám elmesélhetnéd, hogy hol találkoztatok-mosolygott a cicababa. 
-Ne haragudjatok, de nekem most mennem kell...-mondtam alig hallhatóan, majd otthagyva őket, elindultam. Ennél még az is jobb lett volna, ha elüt az a kocsi. Ennyit Sydneyről...

1. fejezet

Meghoztam az 1. fejezet! Remélem tetszeni fog nektek majd a blogom. xxViv

A leszállást nemrég kezdtük meg. Sydney felülről meseszép. A többi helyet is szerettem,de Sydneyre nincsenek szavak! Gyönyörű, de tényleg. Remélem itt tényleg minden más lesz... Miután leszálltunk, becsekkoltunk, majd elindultunk az új otthonunkba. Fogadni merek a szüleim megint egy kertes házat vettek, ami kongani fog az ürességtől. Hogy miért? Mert általában egyedül vagyok. Reggel 5-6 fele mennek és este 11-12 fele jönnek. De nem eddig dolgoznak, dehogyis! Reggel legkésőbb délig bemennek, aztán négyig eljönnek. A többi idejükben vagy együtt vannak vagy anyu fotózásaira mennek. 
Miután megérkeztünk, körbe néztünk a házban, majd felmentem a szobámba. A szobám megint hatalmas, milka lila és Eiffel torony matricás. Semmi extra, az ember egy idő után megszokja. Épp elkezdtem kipakolni, amikor apa felkiabált lentről.
-Gyere enni!
-Pillanat, csak elrakom a ruhákat!-kiabáltam vissza.
-Most! A ruhák megvárnak!-erre csak visszadobtam az ágyamra a ruha kupacot és magam alatt mormogva elkezdtem lesétálni a lépcsőn.
-Mit eszünk?-kérdeztem, amikor leértem.
-Kivételesen pizzát-felelte anya. Anyuval leültünk vacsorázni, mert apámnak most meccset kell néznie, ezért később eszik, de nekem le kellett jönnöm, nem várhattam fél percet sem. Szülő logika... Miután végeztem, vissza mentem a szobámba és befejeztem a pakolást. Hamar végeztem vele, ezért úgy döntöttem, hogy ezt a szobát kivételesen kidekorálom. A falra posztereket és egy pár képet, képeslapot tettem. Miután ezzel is gyorsan végeztem, focis cikkeket kezdtem el kivágni egy pár újságból, amiket az ajtómra raktam. Mindent a helyére tettem, aztán eszembe jutott még valami, ezért anya keresésére indultam. Minden szobában megnéztem, még az udvaron is, ami mellesleg gyönyörű, de nem találtam sehol. Utam a konyhába vezetett, azon belül is a hűtőhöz, amin egy kis cetlit találtam.

,,Apáddal elmentünk feltérképezni a környéket. Pizza a hűtőben, ha éhes vagy melegítsd meg, este jövünk. Ha valamire szükséged van hívj. Puszi Anya"

Minden világos. Már az első nap is elmennek. Mindegy, úgy is megszoktam. Megfogtam a telefonomat és írtam egy sms-t édesanyámnak.

Hello! Hova raktad a Barcelonás párnámat? Azt amelyik nem fért be hozzám.

5 perc után válaszolt is.

A szobánkban, a (kicsi) piros bőröndben van.

Hát ezt is megtudtam. Felmentem a szobájukba és a három piros bőrönd közül kiválasztottam azt, amelyik a legkisebb, kivettem a párnát és visszamentem a szobámba. Mivel sajnos túl elkényeztetett gyerek vagyok, ezért a szobámhoz külön erkély is járt, ami az utcára nyílt. Szép, csöndes utca. Az erkélyemen találtam egy nyugágyat amire kényelmesen elhelyezkedtem és ott üldögéltem addig, amíg le nem hűlt az idő. Felálltam és éppen be akartam menni, amikor még egyszer visszafordultam és a szemben lévő házban megláttam egy srácot. Az arcát nem láttam jól, mert ahhoz messze volt, de sötét haja és izmos felső teste van. Egyszer csak felém fordult, mire megijedtem és berohantam a szobámba. Pár perc után újra oda néztem, de ő addigra már eltűnt.

Prológus

Sziasztok! Egy kis információ a blogról:
A történet teljesen kitalált. A mellékszereplők az adott részekben kerülnek be a történetbe. A fejezetekben előforduló trágár szavakért felelősséget nem vállalok! Ha nem tetszik a történet, kérlek írd le kommentben, indokkal! Köszönöm! Jó olvasást! xxViv


Isabella Wish vagyok. A "jó kislány". Aki mindig mindent megcsinál a szülei kedvéért. Akinek 17 évesen egy darab barátja nincs. Akit mindig elítéltek. Az ötös tanuló, apuci és anyuci kicsi lánya. Jelenleg éppen Sydney felé tartunk, mert persze megint költöznünk kell. És nekem persze megint nincs beleszólásom. Még mindig emlékszem apám szavaira mielőtt eljöttünk... "...Nem érdekel! Velünk jössz és kész! Neked nincs beleszólásod! Nem vagy még felnőtt, kislány vagy!  Beírattunk egy nagyon jó iskolába! Annyi a dolgod, hogy tanulj, a többit mi megoldjuk, nincs kifogás!" 
Aztán pakolhattam össze és irány Sydney. Nem ez az első eset, hogy költözünk. Voltunk már Londonban, Buenos Airesben, Los Angelesben, Miamiban, Párizsban, Chicagoban, Rómában, Madridban, sőt még Barcelonában is laktunk. Most éppen New Yorkból jövünk. Még 2 órát repülünk, majd földet érünk és megint kezdődik a kínzásom. De ezúttal minden más lesz... Vigyázz Sydney, jövök!

Szereplők

Isabella Wish:
Kor: 17
Becenév: Bella, Bell

Melanie Parker:
Kor: 17
Becenév: Melan, Mel

Leon Bowman:
Kor: 18
Becenév: Leon, Leo

Erick Cook:
Kor: 19
Becenév: Erick, Eri

Ben Tonkin:
Kor: 18
Becenév: Ben

Elisa Neumann:
Kor: 17
Becenév: Lisa

Fannie Freese:
Kor: 17
Becenév: Fanny