2.fejezet

Itt a második fejezet, remélem tetszeni fog! xxViv

Mikor bementem, elmentem lezuhanyozni, majd megvetettem az ágyam, a kezembe vettem a laptopom és elterültem. Nem sok mindent tudtam csinálni, felmentem facebookra, megnéztem az értesítéseket, aztán kikapcsoltam a gépet. Bekapcsoltam a Tv-t  és ott kerestem valami filmet, de mivel semmi érdekeset nem találtam, kikapcsoltam és a sötétben elaludtam.

Reggel tíz körül keltem, mivel nekem ezen a héten még nincsen suli. Lementem a lépcsőn, és a hűtőn megint egy cetlit találtam, hogy a szüleim elmentek. Csak a szokásos. Gyorsan reggeliztem, majd felmentem és a neten filmek után nézelődtem. Mivel nem találtam semmit se, odamentem a szekrényemhez, kivettem egy fekete farmert, egy farmer inget és a fekete Converse cipőmet és elindultam. Hogy hova? Ez jó kérdés. Bezártam a kapukat és átmentem a túl oldalra. Útbaigazítást kértem egy kedves, idős hölgytől és már mentem is a park irányába. 5 perc után már ott is voltam. Leültem egy padra és bedugtam a fülhallgatómat. Pár órát biztos ülhetem ott. Éppen a(z) 5 Seconds Of Summer-Amnesia ment a fülemben amikor eleredt az eső. De úgy istenigazából. A telefonomat elraktam és elkezdtem szaladni. Amikor befordultam az egyik utcába és át akartam rohanni az úton, egyszer csak ezt hallottam:
-Vigyázz!-és két erős kar kapott utánam, majd vissza rántott a járdára. Elsőnek nem is fogtam fel aztán úgy körülbelül, rá 2 másodpercre egy kocsi száguldott el előttünk. Ha ez az idegen nem rántott volna vissza, akkor most valószínűleg ott feküdnék. De tudjuk meg, hogy ki ez az idegen. Megfordultam és ráemeltem a tekintetemet. Sötét haja és kék szemei megbabonáztak. A gyomrom hirtelen elkezdett liftezni, a szívverésem felgyorsult. Belenézett a szemeimbe és elmosolyodott, mire pirulva kaptam el a tekintetemet. A csöndet, hátborzongatóan mély hangja törte meg.- Jól vagy?
-Igen, köszi-rá se mertem nézni. 
-Új vagy a környéken? Még nem láttalak erre.
-T-tegnap költöztünk ide-dadogtam, mint valami idióta.
-Ismerős vagy valahonnan... Mindegy. Hogy hívnak?
-Isabella Wish vagyok-és végre rá mertem nézni. Tekintetét mélyen belém fúrta.- És téged?
-Leon Bowman, de mindenki csak Leonak szólít-mosolyodott el.- Haza felé mész?
-Igen. Te suliból jössz?
-Aha. Tényleg, még meg sem kérdeztem, melyik suliba jársz? 
-A George Michaelson High Schoolba azt hiszem. Hétfőn lesz az első napom.
-Én is oda járok. Akkor lehet évfolyamtársak leszünk-mondata végére elállt az eső. Fel sem tűnt, hogy még mindig esik. Még tovább is beszélgettünk volna, csak valaki megjelent.
-Szia Leonom-nyomott két puszit Leo arcára, a kis plázacica.-Be sem mutatod őt? Hah. Elisa Neumann vagyok és te?-vágott eszelős képet.
-Isabella Wish.
-Most, hogy így megismerkedtünk, drágám elmesélhetnéd, hogy hol találkoztatok-mosolygott a cicababa. 
-Ne haragudjatok, de nekem most mennem kell...-mondtam alig hallhatóan, majd otthagyva őket, elindultam. Ennél még az is jobb lett volna, ha elüt az a kocsi. Ennyit Sydneyről...